A portugál statisztikai hivatal keddi közlése szerint a negyedéves munkanélküliség 15 százalékra emelkedett az első negyedévi 14,9 százalékról.
Egy évvel korábban a második negyedévi ráta 12,1 százalék volt. Akkor 675 ezer, az idén június végével záródott három hónapban csaknem 830 ezer volt a munkanélküliek száma Portugáliában.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az év végére 15,5 százalékra nőhet a munkanélküliség.
A statisztikai hivatal ugyancsak kedden számolt be arról, hogy a portugál hazai össztermék (GDP) 1,2 százalékkal zsugorodott a második negyedévben az előző három hónaphoz képest. Tavaly 1,6 százalékkal csökkent a portugál GDP az egy évvel korábbi 1,4 százalékos növekedés után.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot