A német statisztikai hivatal kedden közölt statisztikája szerint a szövetségi állam, a tartományok és az önkormányzatok összesített adóssága 2 027,5 milliárd euró volt az idei harmadik negyedév végén, 10,4 milliárd euróval nőtt az egy negyedévvel korábbihoz képest.
Az államadósság minden korábbinál nagyobbra nőtt a harmadik negyedév végére, a GDP-arányos államadósság viszont csökken az idén: a kormányzat várakozása szerint a ráta a tavaly év végi 83,2 százalékról 81,1 százalékra mérséklődik 2011 végére. A nominálisan egyre csak növekvő, negyedévről negyedévre újabb csúcsra emelkedő adósság finanszírozásával sincs gond, ezt mutatja, hogy a tízéves futamidejű német államkötvény hozama nem éri el a 2 százalékot sem.
Csökken az államháztartás finanszírozási igénye is. A berlini pénzügyminisztérium december elején közölt számításai szerint az adóbevétel növekedésének és a kamatkiadások mérséklődésének köszönhetően az idén 20 milliárd euró alatt marad a nettó finanszírozási igény. A minisztérium az év elején még 48 milliárd euróval számolt.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják