A portugál alkotmánybíróság elutasította a kormánynak azt a törvénytervezetét, amely megkönnyítette volna a közszféra dolgozóinak elbocsátását, megtorpedózva ezzel a kormánynak az EU/IMF által adott pénzügyi mentőcsomag feléjben összerakott megszorítócsomagjának egyik fő intézkedését. A tervezet lehetővé tette volna, hogy a fölösleges személyzetet átképzőprogramokba irányítsák át kevesebb fizetésért - jelentette az AP. A tervezetben még az is szerepelt, hogy 18 hónapot követően a korány más munkakörbe áthelyezhette volna az alkalmazottakat vagy elbocsáthatta volna. Ezek az intézkedések jelentős változást jelentenek az eredeti állapothoz képest, ugyanis a jelenlegi törvények megtiltják a kormánynak a közszolgák elbocsátásait - olyan kivételes eseteket leszámítva, mint a súlyos kötelességszegés.
Bár ez a buktának nem lenne jelentős hatása a 2014-es portugál büdzsére, csak hosszabb távú strukturális hatása lehetett volna a kiadások csökkentésére, de befektetők most attól tartanak, hogy az alkotmánybíróság más költségcsökkentési intézkedést is vissza fog utasítani, ami viszont már a trojkával született megállapodásban meghatározott portugál hiánycélt is veszélyeztetné. Emiatt a portugál 10 éves hozamok 14 bázisponttal 6,81 százalékora ugrottak péntek délelőtt.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak