Orosz kormánytisztviselők úgy tálalták a Déli Áramlat gázvezeték megépítésének feladását, hogy a moszkvai vezetés ezzel jól megleckéztette Európát. Energiapiaci elemzők azonban úgy vélik, igencsak síkos útra lépett a Gazprom azzal, hogy váratlanul éles fordulatot hajtott végre stratégiájában - derül ki a Moscow Times elemzéséből.
Majdnem egy évtizeden át azt tervezték, hogy a Déli Áramlattal, azaz egy a Fekete-tenger fenekén futó csőkígyóval közvetlenül (Ukrajna megkerülésével) szállítanak gázt Oroszországból Európába. A terv feladását Vlagyimir Putyin államfő decemberben bejelentette, ám a Gazprom csak néhány napja erősítette meg, hogy gyökeresen átszabja vállalati stratégiáját.
Ultimátum
Ennek alapeleme, hogy kész helyzet elé állítják Európát. Egy, a török-görög határon lévő elosztóközpontba szállítják el a Déli Áramlatba szánt gázt, amelyet vagy ott átvesznek az európai vevők, vagy fel is út, le is út. Másnak adják el az energiahordozót - például elszállítják Ázsiába.
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója egyfajta ultimátumot adott: az Ukrajnával kötött gázszállítási tranzitszerződés 2019-ben lejár, és nem fogják meghosszabbítani. Ez elvileg azt jelenti, hogy az Európába irányuló orosz szállítások 40 százaléka egy csapásra leállhat, azaz elzárják a gázcsapot.
A Moscow Timesnak nyilatkozó elemzők szerint azonban a Gazprom figyelmen kívül hagyja az EU gázfelhasználásának tartós csökkenését, valamint azt, hogy az unió máshonnan is hozzá tud jutni az energiahordozóhoz. Emellett nem számol a törökök bizonytalan hozzáállásával. A Gazprom valójában gyenge alkupozícióban van: a cég csak arra tud hivatkozni, hogy Európa nem képes meglenni az orosz gáz nélkül. A helyzet az, hogy képes erre - mondja Szergej Pikin, a moszkvai Energiafejlesztési Alap kutatóintézet igazgatója.
Számoljunk!
A szakértő úgy látja, hogy az EU vezetői csak amiatt aggódnak, hogy az unió kelet-közép-európai tagállamai valóban erősen rászorulnak az Oroszországból érkező gázra. Ha Moszkva nyomást gyakorol Brüsszelre, akkor Európa tíz év alatt teljesen meg tud szabadulni a bizonytalan orosz gázszállításoktól.
Amiről szó van, az évi 60 milliárd köbméter földgáz, amely nagyjából 10 százaléka az EU fogyasztásának. Európa energiaellátásából jelenleg 23 százalékkal részesedik a földgáz, szemben a 2010-es 25 százalékkal. Az iparágat képviselő Eurogas szakmai szervezet becslése szerint a kontinens gázkereslete nyolc százalékkal csökkenhetett 2014-ben.
Nincs papír
Ez tovább folytatódhat, miután az EU egyre határozottabb erőfeszítéseket tesz a megújuló energiaforrások kihasználása érdekében. Eközben az európai gáztározókat fel lehet tölteni folyékony formában (lng) importált gázzal. A zuhanó olajárak a földgáz árát is jelentősen csökkentették, így az lng nem kerül sokkal többe, mint a csövön érkező gáz - állítja Pikin.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy senki sem tudja, mit szólnak a törökök a területükön át lebonyolítandó újabb európai gáztranzithoz. Ehhez új vezetéket kellene építeni, mivel a tervezett 63 milliárd köbméteres éves szállításhoz a jelenlegiek szűkösek. Ha ennek túloldalán az európaiak nem veszik át az energiahordozót, az egésznek nincs semmi értelme. Sok a bizonytalanság és egyelőre egyetlen jogilag kötelező szerződést sem írtak alá az üggyel kapcsolatban - figyelmeztetnek elemzők
Legolvasottabb
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná