Az interjút Putyin belgrádi látogatásának napján, csütörtökön közli teljes egészében az újság, szerdán viszont a nácizmusra és fasizmusra vonatkozó gondolatokból közöltek részletet.
Putyin úgy fogalmazott: "sajnos a náci vírus elleni +oltás+, amelyet a nürnbergi perek idején Európa egyes országaiban kifejlesztettek, veszít erejéből". Szerinte ennek bizonyítékai a balti államokban egyre gyakoribbá váló neonáci megnyilvánulások. Ide sorolta azonban az Ukrajnában történteket is. "Ebben a vonatkozásban különösen nagy aggodalomra ad okot a helyzet Ukrajnában, ahol februárban alkotmányellenes puccsot hajtottak végre nacionalista és más radikális csoportok" - részletezte az orosz elnök.
Szerinte ma közös feladata mindenkinek, hogy fellépjen a nacionalizmus hőstettként való dicsőítése ellen. Emellett hozzátette, hogy meg kell akadályozni a második világháború kimenetelének felülvizsgálatára tett próbálkozásokat, és következetesen küzdeni kell a rasszizmus, az idegengyűlölet, valamint az agresszív nacionalizmus és sovinizmus minden formája ellen.
Vlagyimir Putyin a Belgrád felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre érkezik a szerb fővárosba, amikor a szerbek azt ünneplik, hogy 1944. október 20-án 11 napig tartó véres harcok után a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg és a Vörös Hadsereg bevette az addig német ellenőrzés alatt álló jugoszláv fővárost.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások