A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti atomrobbantás után. A döntés megtiltja a szén, vas és vasérc importját Észak-Koreából, de nem vonatkozik a létfontosságú élelmiszerek szállítására.
Az orosz hivatalos közlöny internetes oldalán hétfőn közzétett elnöki rendelet egy sor gazdasági, tudományos és technikai kapcsolat leállítását rendeli el.
Kapcsolódó
Oroszország és Kína támogatta a Phenjanra atomprogramja és rakétakísérletei miatt kirótt ENSZ-szankciókat, bár Moszkva hangsúlyozta, hogy a büntetőintézkedéseknek nem szabad az egyszerű embereket sújtania.
Moszkva és Peking azt is javasolta, hogy az észak-koreai atom- és rakétaprogram befagyasztásával párhuzamosan tárgyaljanak az amerikai és dél-koreai hadgyakorlatok befagyasztásáról is.
Az Európai Unió hétfőn külügyminiszteri értekezletén újabb gazdasági szankciókat fogadtak el, amelyek értelmében megtiltják finomított olajtermékek, illetve nyersolaj eladását Phenjannak.
Címlapkép: AFP/KCNA VIA KNS
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ