A politikus elmondta: a múlt héten egyeztetett a helyi törvényhozás pártjaival, amelynek eredménye szerint Puigdemont rendelkezik a legnagyobb támogatással. Puigdemont jelöltsége teljes legitimitással bír - vélekedett Torrent az MTI tudósítása szerint.
A házelnök bejelentette azt is, hogy találkozót kezdeményez Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel Katalónia jelenlegi "rendellenes" helyzetének megvitatásáról, ahol a parlament "nyolc képviselője látja megsértve politikai képviselethez való jogát és az állampolgárokét, akiket képvisel".
Mint mondta, találkozni kíván azzal a három katalán képviselővel, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, valamint a leváltott elnökkel és négy politikus társával, akik pedig Brüsszelben.
A katalán parlament elnöke arról nem beszélt, hogy mikor szavaznak a képviselők a jelöltről, a jogszabályi előírások szerint az elnökválasztási folyamatot január 31-ig meg kell kezdeni.
Vannak még tisztázatlan kérdések
Egyelőre az sem tisztázott, hogy a távollévő elnökjelölt miként venne részt a róla szóló választásban. Internetes Skype-kapcsolat révén, vagy egy másik képviselő olvasná fel helyette programbeszédét, esetleg a szöveget írásban nyújtanák-e be a törvényhozásnak - korábban ezek a lehetőségek merültek fel.
A katalán parlament jogászainak múlt heti állásfoglalása szerint a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen a vita és a szavazás során. Így vélekedik erről a spanyol kormány is, amely bírósághoz fordul, hogy ha mégis elnökké választják a külföldön tartózkodó katalán politikust, aki ellen továbbra is érvényben van az elfogatóparancs Spanyolországban.
Kik támogatják?
Carles Puigdemont újraválasztását az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi pártok támogatják, amelyeknek azonban nincs többségük a parlamentben.
Puigdemont újraválasztásához szükség van a parlament harmadik függetlenségi pártjának, a Népi Egységnek (CUP) a szavazataira is, amely azonban egyelőre nem döntött erről.
Megválasztását kérdésessé teszi az is, hogy vajon a házelnökség engedélyezi-e a Brüsszelben lévő képviselő szavazatainak átruházását, amelyek nélkül szintén nincs meg a szükséges többség.
A spanyol kormány korábban azt is közölte: ha jóváhagyják, ezt a döntést is megfellebbezi a bíróságon.
A címlapkép forrása: AFP PHOTO/LLUIS GENE
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró