Több mint ötszörösére nőtt a tőkekivonás Oroszországban november közepén a hónap elejéhez képest - idézte a Portfolio Fund Research tanácsadó cég jelentését a lengyel Rzeczpospolita című lap. Az adatok szerint a november 21-én végződő hét igen rosszul alakult a legnagyobb feltörekvő országokban az egy héttel korábbihoz képest.
A BRICST-hez tartozó országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika és Törökország) láthatóan kevesebb tőkéhez jutottak. Kínába például a november eleji 939 millió dollár helyett csak 61,8 millió érkezett. Oroszország nettó vesztesként zárta ezt az összehasonlítást: 63, 4 millió dollárral több befektetői forrás hagyta el az országot, mint amennyi érkezett. A tőkekivonás egy hét alatt 5,5-szeresére ugrott.
Kapcsolódó
Főként a kifejezetten Oroszországra specializálódott alapok és a feltörekvő piacokon befektető alapok vonták ki a tőkéjüket, miközben a passzív menedzsment alatt álló, például tőzsdei indexkövető alapok növelték ottani befektetéseiket. Az egyetlen ország, amely nagyobb veszteséget szenvedett el Oroszországnál, Brazília, amely 126 millió dollár befektetői tőkét vesztett a november 21-ét megelőző héten.
Odacsaptak a lettek
A leköszönőben lévő lett kormány egyik utolsó intézkedéseként kötelezővé tette a lett nyelv használatát az orosz kisebbségnek az orosz nyelvű iskolákban is - írta az onet.pl portál. Az oroszok aránya a lett társadalomban 25 százalékos. Jellemző, hogy az érintett iskolákban még a tanárok sem beszélik folyékonyan a lett nyelvet.
Az oroszok persze bírálják a rigai kormányt a barátságtalan döntésért. Az új szabályok szerint a középiskolákban minden óra csak lettül folyhat. A legnagyobb gond ugyanakkor nem a társadalmi ellenállás, hanem a tanárhiány. Olyanoké, akik folyékonyan beszélnek és tanítani is tudnak lettül. A kormány indoklása ugyanaz, amivel minden hatalom magyarázni szokta, miért korlátozza a kisebbségek nyelvhasználatát: ez a módja annak, hogy integrált legyen a lett társadalom.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin