A kormányfő az azonnali kérdések és válaszok órájában a pártjától, a jobbközép Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) egy képviselője azon kérdésére, hogy támogatja-e a "Magyarország szuverenitását megtámadó" Európai Bizottság fellépését a törvény ügyében, elmondta, hogy helytelennek tartja a jogszabályt.
Nem fér össze a politikáról alkotott elképzelésemmel, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát ugyan engedélyezik, de korlátozzák a felvilágosítást róla.
Egy ilyen korlátozás összefüggésben áll "az oktatás szabadságával is, és hasonló ügyekkel, és olyasvalami, amit politikailag elutasítok" - fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.
Ugyanakkor hozzátette: az Európai Bizottság önállóan dönt az esetleges kötelezettszegési eljárásokról, "mindenesetre én határozottan bírálom ezt a törvényt".
Megjegyezte, hogy barátsággal viszonyul Magyarországhoz, de a "politikai nézeteltéréseket" megnevezi. "Egyébként Orbán Viktor nem olyan miniszterelnök, aki ne tenné meg ugyanezt a saját országáért" - mondta Angela Merkel.
Olaf Scholz alkancellár, pénzügyminiszter - aki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a szeptemberi Bundestag-választáson - egy berlini miniszteri tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy kancellárjelöltként miként értékeli "a magyar kormány LMBTIQ-ellenes törvényét" (LMBTIQ: leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszex, queer), kijelentette, hogy "teljességgel elfogadhatatlanok a magyar kormány homoszexuálisok és mások elleni törvényei". Hozzátette, hogy "az Európai Unió a liberális demokrácia értékeiből táplálkozó közösség", és tagjait éppen az köti össze, hogy kiállnak a demokráciáért, a jogállamiságért, és a kisebbségek védelméért és a társadalmi nyitottságért is.
"A nyitott társadalom az Európai Unió modellje", az új magyar törvény pedig nem fér össze ezzel a modellel - jelentette ki az alkancellár, ezért szerinte az Európai Uniónak fel kell lépnie a jogszabállyal szemben, "nekünk pedig világossá kell tennünk, hogy nem tarjuk elfogadhatónak".
Világossá kell tenni azt is, hogy az ilyen törvények elutasítása a németországi és az európai politikai közmegegyezés része - mondta a szociáldemokrata politikus.
Arra a kérdésre, hogy német kormányfőként miként viszonyulna Orbán Viktorhoz, mint magyar kormányfőhöz, azt mondta, hogy a konfliktusokat nem szabad szőnyeg alá söpörni, hanem felszínre kell hozni és meg kell vitatni. Így meg kell vitatni a nyitott társadalommal kapcsolatos kérdéseket is, méghozzá "világosan és pontosan".
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)