A kínai nemzeti valuta, a jüan nemzetköziesítése és a kétoldalú pénzügyi együttműködés fokozása lehet Francois Hollande francia elnök késő áprilisi pekingi tárgyalásainak egyik fő területe - írta szombati számában a China Daily című angol nyelvű napilap. Párizs az eurózóna egyik meghatározó offshore jüankereskedelmi központja szeretne lenni, s arra készül, hogy devizacsere- megállapodást köt Pekinggel - erről a Bank of France kormányzója, Christian Noyer tájékoztatta a lapot abból az alkalomból, hogy Laurent Fabius francia külügyminiszter pénteken kétnapos kínai látogatásra érkezett.
A francia jegybank vezetője úgy vélte, az említett lépésekkel mind kereskedelmi elszámolási pénznemként, mind befektetési valutaként nőne a jüan iránti bizalom az eurozónában.
A kínai befektetések a francia piacon jelenleg még nem képviselnek nagy arányt, értékük körülbelül 700 millió euró. Ezzel mintegy 9 ezer ember foglalkoztatását segítik elő. A kétoldalú kereskedelmi forgalmat pedig jelentős egyensúlytalanság jellemzi - 2011-ben 27 milliárd euro volt a francia deficit -, emiatt francia részről azt szeretnék, ha 2022-ig Kína 10 százalékkal növelné importját.
A francia külügyminiszter mostani pekingi tárgyalásain is szóbahozta a kereskedelmi hiány okozta problémát, s a légi ipar, az űrkutatás, a nukleáris energetika, a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás, valamint a gyógyszeripar és az egészségügy területeit nevezte meg az együttműködés további, kínálkozó területeiként.
Laurent Fabius szombaton tárgyalt meghívójával Vang Ji kínai külügyminiszterrel, majd tovább utazott Sanghajba. Előzőleg, pénteken Hszi Csin-ping kínai államelnök is fogadta a francia diplomácia vezetőjét.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt