Az index ugyanakkor júliushoz képest 0,2 százalékos növekedést mutatott. Elemzők defláció kialakulásától tartanak az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságában, mivel már egy évtizede nyomott a növekedés üteme.
Júliusban a fogyasztói árindex éves bázison 0,1 százalékkal emelkedett, havi összevetésben pedig 0,1 százalékkal csökkent. Elemzők augusztusra éves összevetésben 0,2 százalék csökkenést, az előző havihoz képest 0,1 százalék emelkedést vártak.
Utoljára 1959 szeptemberében mértek éves szintű fogyasztói árcsökkenést Olaszországban, 1,1 százalékponttal volt kevesebb az érték az előző évinél.
A csökkenés oka elsősorban az energia és a távközlési árak mérséklődése, továbbá az élelmiszerek és nem alkoholos italok árának visszaesése a hivatal szerint.
A maginfláció - a változékony energia és friss élelmiszeráraktól megtisztított mutató - 0,5 százalékra csökkent éves szinten augusztusban, a júliusban mért éves 0,6 százalék után.
Az uniós módszertan szerint számított - a leárazásokat jobban figyelembe vevő - harmonizált inflációs index havi és éves szinten is 0,2 százalékponttal csökkent júliushoz képest. Ez 2002, az index elindítása óta a legalacsonyabb szintnek számít. Elemzők 0,1 százalékos csökkenést vártak.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt