A döntés azt követően született, hogy februárban a bukaresti kabinet eltörölte a környezetszennyezési illetéket, és ezáltal jelentősen olcsóbbá tette a használt járművek forgalomba helyezését.
Romániában 2007 óta létezik ilyen adó, amelyet időnként átneveztek. Először az autóregisztrációs adót vezették be 2007-ben, de azt kifogásolta az Európai Unió az áruk szabad mozgásának korlátozása miatt. Románia 2007-es uniós csatlakozása óta vámmentesen lehet használt autót bevinni Nyugatról, Bukarest pedig a regisztrációs adóval próbálta meggátolni, hogy az ország Európa autótemetőjévé váljék.
Az Európai Bíróság 2011 áprilisban állapította meg, hogy Románia megsérti az európai uniós jogot az autóregisztrációs adóval. Ezt követően csökkentették az adó mértékét, majd 2013-ban átnevezték környezetszennyezési illetéknek. Gratiela Gavrilescu román környezetvédelmi miniszter pénteken elmondta, ezzel az intézkedéssel igazságot szolgáltatnak mindazoknak, akik 2007 és 2017 között befizették ezt az adót.
A sürgősségi kormányrendelet a közlönyben való megjelenést követően lép hatályba, ettől számítva két hónapon belül dolgozzák ki az alkalmazási szabályokat. Az illetéket kérvény benyújtásával lehet visszaigényelni. A kormány által megszabott ütemterv szerint az illeték-visszafizetés 2018. január 1-én kezdődik és 2019. március 31-én zárul.
Az idei első fél évben 253 ezer használt járművet értékesítettek Romániában, 84 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A látványos növekedéshez nagyban hozzájárult a környezetvédelmi illeték februári eltörlése.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt