Az Interfax hírügynökség korábban arról számolt be, hogy az FSZB szerint Olekszandr Szoszonyukot akkor vették őrizetbe, amikor egy orosz állampolgárral folytatott találkozó során titkos információkat próbált megszerezni az orosz bűnüldöző szervek adatbázisaiból - írja a Reuters tudósításában.
"Ez a tevékenység összeegyeztethetetlen a diplomáciai státuszával és ellenséges az Orosz Föderációval szemben. A külföldi diplomatával szemben a nemzetközi joggal összhangban fogunk eljárni" - idézték az FSZB közleményét.
Az ukrán külügyminisztérium közölte, hogy Szoszonyukot több órán át tartották fogva, de már visszatért az ország szentpétervári konzulátusára. "Az ukrán fél hamarosan eldönti, hogyan reagál erre a provokációra, figyelembe véve a jelenlegi gyakorlatot" - közölte az ukrán külügy a diplomata őrizetbe vételéről.
A Moszkva és Kijev közötti feszültség a határ mentén felvonultatott orosz csapatok és a kelet-ukrajnai összecsapások közepette egyre inkább nő. Oroszország háborús fenyegetésről beszél, miközben Ukrajna szerint Moszkva egyértelműen provokálja az országot, veszélyt jelent a biztonságra. A NATO, a nyugat-európai országok és az Egyesült Államok is maximális támogatásukról biztosították az ukrán kormányt. Volodimir Zelenszkij elnök pénteken béketárgyalásokat sürgetett.
Közben Moszkva a Kercsi-szoros újbóli lezárásával további fenyegető katonai akcióba kezdett.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt