A képviselőház hírszerzési bizottságának két tagja, Mike Conaway texasi republikánus és Adam Schiff kaliforniai demokrata párti képviselő levélben kérte James Comey volt FBI-igazgatótól a Donald Trumppal folytatott beszélgetéseiről készült feljegyzéseit.
A két képviselő ugyancsak levelet intézett Don McGahnhoz, a Fehér Ház jogi főtanácsadójához, arra kérve, hogy amennyiben az elnöki hivatalban vannak feljegyzések és hanganyagok az elnök és Comey közötti beszélgetésekről, a bizottság másolatot kér róluk.
Kapcsolódó
A szenátus igazságügyi bizottsága Daniel Richmanntől, a Columbia Egyetem jogászprofesszorától kért be dokumentumokat. Richmann volt az, akiről csütörtöki szenátusi meghallgatásán James Comey azt mondta: az egyik barátját megkérte, hogy szivárogtassa ki a sajtónak az elnökkel folytatott beszélgetéseit rögzítő feljegyzéseit. Az igazságügyi bizottság Comey feljegyzéseinek másolatát igényli Richmanntől.
Comey kongresszusi meghallgatására rendkívül sokan voltak kíváncsiak. Pénteken a New York-i székhelyű Nielsen közvélemény-kutató intézet nyilvánosságra hozta, hogy felmérései szerint több mint 19 millió amerikai követte az eseményt a televízióban. A legtöbben, 3 millió 295 ezren az ABC televíziót nézték, a legkisebb publikuma pedig az MSNBC televíziónak volt: 2 millió 719 ezer amerikai kapcsolt erre a csatornára.
A Nielsen felmérése nem foglalja magában a C-Span közszolgálati televízió és az online közvetítések nézettségi adatait.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában