Az aukciósház tájékoztatása szerint a The Raj Pink (A rózsaszín rádzsa) nevű gyémánt a legnagyobb a maga kategóriájában.
A rózsaszín gyémántok mindig kivételesek, de ez a mérete és a színének intenzitása révén a világ legjelentősebb rózsaszín gyémántjai közé tartozik - írta a portál.
Kapcsolódó
A drágakövet 2015-ben találták, és az aukciósház szerint több mint egy évig tanulmányozták. Utána nyerte el briliánscsiszolású, módosított párnaformáját.
A gyémánt a nevét a jelenlegi tulajdonosától kapta, aki azonban nem akarta felfedni magát. A rádzsa a király szó szanszkrit nyelvű megfelelője.
Az intenzív fantázia rózsaszín gyémántok között jelenleg a Graff Pink tartja a rekordot. A 24,78 karátos drágakő 46,1 millió dollárért kelt el a Sotheby's 2010-es genfi ékszerárverésén.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot