A Bloomberg értesülései szerint az Európai Bizottság a jövő héten felszólítólevelet küld a magyar kormánynak a melegellenes törvény miatt. A hírügynökség forrásai szerint ez lesz az utolsó lépés, mielőtt a Bizottság az Európai Bíróságon pert indítana Magyarországgal szemben.
Az Európai Bizottságon emellett két másik eljárásnak az előkészítése is folyik: az egyik a magyar menedékpolitikához, a másik pedig a lengyel szexuális kisebbséggel szembeni fellépések miatt - mondta egy brüsszeli forrás a Bloombergnek.
Egy másik forrás ugyanakkor úgy vélekedett, hogy bár a Bizottság a tervei szerint mindhárom levelet kiküldené a jövő héten, van egy kis esélye annak, hogy egy vagy több levél elküldése csúszni fog. A levelek a két országgal szemben potenciálisan elindítható kötelezettségszegési eljárásokat előzik meg.
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője a Bloomberg szerint egyelőre nem kommentálta az értesülést.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak