Január utolsó hetében hosszú sor alakult ki Újvidéken, a Vásár épülete előtt, ahol a polgárok a koronavírus elleni oltásért álltak sorba - vette át az RTV honlapjának hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó.
Sajtóhírek szerint a szerbiai oltópontok egy részénél azért vannak ennyien, mert nem csak azok mennek el, akiket értesítettek és időpontot kaptak, hanem sokan olyanok is, aki annak ellenére, hogy nem jelentkeztek be, be akarják oltatni magukat.
Kapcsolódó
A szerbiai sajtó már korábban hírt adtott arról, hogy Belgrádban is meglehetősen nagy sorok alakultak ki egyes oltópontoknál. A szakemberek azt mondják: mindenki aki elmegy, be fogják oltani, függetlenül attól, hogy bejelentkezett-e az e-Uprava portálon vagy telefonon. Azok a polgárok, akik hétfő reggel sorban álltak a vásárcsarnoknál, azt mondták, hogy nagyjából egy órát kellett várakozniuk míg megkapták a vakcinát. Vasárnap Újvidéken mintegy háromezren kapták meg az védőoltást.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják