A 10 százalék körüli növekedést mintegy felerészben az ukrajnai orosz inváziót követően megemelkedett energiaköltségek okozta pénzromlás idézte elő. Tony Estanguet, a játékokat szervező Párizs 2024 elnöke közölte, hogy a jövő hét elején tárgyalnak a büdzsé megnövekedett számadatairól - idézi a lapot az MTI.
Az ünnepségek drágulnak a leginkább
Az egyik legerőteljesebb ugrást az olimpia és a paralimpia megnyitó- és záróünnepségének együttes költségei jelentik: e terület tervezett kiadásai, 40 millió eurós növekménnyel, jelenleg 320 millió eurónál tartanak. A jegyeladásokból származó bevétel ugyanakkor 143 millió euróval haladja meg a korábban kalkulált 1,265 milliárd eurós összeget. A plusz abból ered, hogy - a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal folytatott egyeztetés után - a nézők számára fenntartott helyek mennyiségét megnövelték a tisztviselők és a média férőhelyeinek csökkentésével.
Estanguet szerint "minden irányban megtakarításokra kényszerültek". Az olimpiai falu megnyitásának időpontja négy nappal későbbre, július 18-ra tolódott, s a versenyhelyszíneket is csak hét nappal az első viadalok előtt nyitják meg.
A megtakarítást szolgáló intézkedések között említette, hogy egyetlen tartalék energiaellátó-rendszert tartottak fenn. Ez utóbbi 25 milliós kiadáscsökkentést jelent, míg a szervezőbizottság számításai szerint 45 millió eurót takaríthatnak meg az olimpiai büdzsé javára azzal, hogy a
játékok helyszíneit érintő tömegközlekedés - szemben a korábbi tervekkel - nem lesz ingyenes.
A párizsi Le Monde azt írta, hogy Estanguet-ék erőteljesen keresnek további szponzorokat, miközben a hazai partnerkapcsolatokból származó, eddig befolyt pénzekből a támogatások összege 1,1 milliárd euróról közel 1,23 milliárd euróra nőtt.
A 2024-es nyári olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól következik a paralimpia a francia fővárosban.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni