A 88. évét két hónap múlva betöltő köztársasági elnököt azután kérték maradásra a parlament meghatározó pártjai, hogy nemcsak a kormányalakítási kísérlet bizonyult eredménytelennek a február végi választás után, hanem a május közepén lejáró mandátumú államfő helyére se tudtak újat választani. Napolitano beszédében keményen kiosztotta a parlamenti erőket a széthúzás miatt, egyértelműen minél szélesebb - a klasszikus pártok mellett az Öt Csillag protestmozgalomra is kiterjedő - együttműködést sürgetve, azt pedig külön is megbocsáthatatlannak nevezte, hogy a mostani patthelyzetet előidéző választási rendszert se tudták megreformálni.
Az államfő várhatóan holnap kezdi meg az egyeztetést az újabb kormányalakításról, de a piacok már előre ünnepelték, hogy esély látszik a megoldásra. A milánói tőzsde felülteljesítette Londont és Frankfurtot, a tízéves olasz államkötvények hozama 4,06 százalékig süllyedt, ilyen alacsonyan 2010 novemberében járt utoljára. Erősítette az optimizmust az Eurostat is: adatai szerint tavaly 3 százalék volt az olasz büdzsé GDP-arányos hiánya a 2011-es 3,8 százalék után, ezzel 2008 óta először teljesítették az uniós kritériumot. Idén a kincstár 2,9 százalékos hiányt vár, 1,3 százalékos GDP-csökkenés mellett, az államadósság a GDP 130,4 százalékára nőhet (az Eurostat 2012-re 127 százalékot mutatott ki.)
Az olasz költségvetés nem szorul korrekcióra - mondta a Reutersnek az ING egy elemzője - , ezért a nagykoalíció jelenleg nem számítana túl nagy kockázati tényezőnek. A Fitch még jobb véleménnyel van e megoldásról: ha feláll egy olasz nagykoalíció, akár csak azért, hogy elfogadjanak egy új, stabilabb eredményt ígérő választási törvényt, az pozitív hatással lehet a az olasz adósságbesorolás kilátásaira - nyilatkozta a hitelminősítő szuverén adósságügyekben illetékes vezetője, David Riley a Reuters Insidernek. A Fitch a választások után két héttel, március 8-án rontotta A mínuszról BBB pluszra az olasz besorolást, negatív kilátással.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek