Az eurózóna munkanélküliségi rátája 11,2 százalék volt júniusban a szezonálisan kiigazított érték alapján, ami megegyezik az elemzői várakozásokkal - közölte az Eurostat. Az egy évvel ezelőtt, 2011 júniusában a ráta 10 százalék volt. A májusi adatot felfelé módosította az uniós statisztikai hivatal. A ráta 1995 óta, a jelenlegi statisztikai módszerel végzett számítások használatának kezdete óta, a legmagasabb értéknek felel meg.

Az EU 27 tagállamában a munkanéliek aránya 10,4 százalék volt a friss Eurostat jelentés szerint, ami szintén stagnálást mutat a májusi adathoz képest. A 2011 júniusi adathoz képest növekedést mutat a ráta, akkor 9,5 százalék volt ez az arány.

A munkanélküliek száma májushoz képest az EU27-ben 127 ezerrel, az eurózónán belül 123 ezerrel 17,801 millióra emelkedett. Az egy évvel korábbi adathoz képest az EU egészén belül 2,165 millióval, míg az eurózónán belül 2,024 millióval emelkedett a munkanélküliek száma.

A legmagasabb ráta továbbra is Spanyolországé a legmagasabb 24,8 százalékos júniusi rátával, míg Görögországban - a legutóbbi, áprilisi adat szerint - 22,5 százalék a munkanélküliek aránya. A legkevesebb munkanélkülivel Ausztria büszkélkedhet, itt 4,5 százalékos volt a mutató. Németországban 5,4 százalékos az arány.

Több a fiatal munkanélküli

Az elmúlt időszakban nagy figyelmet kapott fiatal munkanélküliség (25 év alattiak) arányában is romlás látszik: 2010 júniusában 5,472 millió fiatalnak nem volt állása az EU-ban, míg a valutaövezeten belül 3,359 millió fiatal állástalan volt. A jelenlegi szám az egy évvel korábbi adathoz képest az EU-n belül 227 ezres, míg az euróövezeten belül 204 ezres növekedést jelent. A 2012 júniusi ráta ennek megfelelően az EU27-ben 22,6 százalékon, míg az euróövezetben 22,4 százalékon áll szemben az egy évvel ezelőtti 21,2, illetve 20,5 százalékos aránnyal szemben.

A legalacsonyabb ráta Németországban és Ausztriában volt, 7,9, illetve 8,8 százalék, míg a legmagasabb Görögországban (áprilisi adat szerint) 52,8 százalék volt, és Spanyolországban (júniusi adat alapján) 52,7 százalék volt.

Az Eurostat az inflációs rátát is közzé tették, az éves ütem a valutaövezetben júliusban 2,4 százalékos szinten maradt, ami szintén megegyezik a várakozásokkal.