Nemzeti gyásznapot hirdetett meg hétfőre Vlagyimir Putyin orosz elnök a 92 halálos áldozatot követelő vasárnapi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére. Az elnök ezt maga jelentette be a televízióban és nagyon alapos vizsgálatot ígért a katasztrófa okainak kiderítése érdekében.
Ugyanezt tette Makszim Szokolov közlekedési miniszter is, aki egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "minden eshetőségnek utánanéznek", azaz nem zárta ki egy merénylet lehetőségét sem, amit a korábban nyilatkozó illetékesek valószínűtlennek mondtak. Hozzátette azonban, hogy korai találgatni az okokat. A személyzet semmilyen vészjelzést nem adott le. A gép roncsait megtalálták a Fekete-tengerben, a parttól 1,5 kilométerre, mintegy 70 méter mélységben.
Kapcsolódó
Túlélőknek nincs nyoma - jelentette ki Igor Konasenkov, a fegyveres erők szóvivője, aki elmondta, hogy 3 ezer ember kutatja a maradványokat és nyomokat 32 hajó, 80 búvár, öt helikopter és drónok segítségével. Vasárnap estig tíz holttestet találtak meg. Azonosításukat Moszkvában végzik el. A gép adatrögzítőit még nem találták meg
. Az ország távolabbi vidékeiről további száz búvárt várnak a helyszínre. A keresést erős reflektorok is segítik az éjszaka. A járművön 84 utas és nyolcfőnyi személyzet volt. Moszkvából indult, és üzemanyag-feltöltésre szállt le Szocsiban. Onnan Szíriába indult volna tovább, ahol az ott szolgáló orosz katonákkal ünnepelték volna meg az új évet. Az áldozatok között van a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja is.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot