A gazdasági helyzet alakulását jelző mutatók a növekedés folytatódását vetítik előre - idézi az MTI a minisztert, aki a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság Inforadio nevű csatornáján beszélt minderről.
A lassulás nem jelent visszaesést, ezért nem indokolt recesszióról szóló előrejelzést készíteni a növekedést jelző mutatók alapján - mondta a miniszter azzal a széles körben elterjedt véleménnyel kapcsolatban, hogy a német gazdaság leszálló ágba került.
Kapcsolódó
A hazai össztermék (GDP) és a foglalkoztatottság 2019-ben is bővül, "derekas növekedésünk lesz az idén is"- mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy vannak kockázatok is, köztük a brit EU-tagság megszüntetésének (brexit) ügye és a nemzetközi kereskedelmi konfliktusok.
Az Európai Unió legnagyobb gazdasága tavaly 1,4 százalékkal bővült. A megelőző két évben, 2016-ban és 2017-ben még rendre 2,2 százalékkal nőtt a német gazdaság.
A növekedés a tavalyi harmadik negyedévben bicsaklott meg, akkor az előző három hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent a német GDP, a negyedik negyedévben pedig az így kialakult szinten stagnált.
A lassulás hatására a kormány és egy sor intézmény lefelé módosította növekedési előrejelzését. A szövetségi kormány január végén megjelent prognózisa szerint a korábban várt 1,8 százalék helyett 1 százalékos lehet a GDP-növekedés az idén, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (DIHK) februárban bemutatott előrejelzése szerint pedig a korábban várt 1,7 százalék helyett 0,9 százalékkal nőhet a német gazdaság 2019-ben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem