A BAMF közölte azt is, hogy a tavaly törökök által benyújtott menedékkérelmek több mint negyedét bírálták el pozitívan, míg a 2016-ban benyújtott 5700 kérelem mindössze 8 százalékát.
A 2016-os hatalomátvételi kísérlet után rendkívüli állapotot vezettek be Törökországban, s átfogó tisztogatás kezdődött a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban.
Legalább 50 ezer embert bebörtönöztek, 150 ezret elbocsátottak vagy felfüggesztettek az állásából. Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülent teszi felelőssé a puccskísérletért, s ennek ürügyén lép fel a muzulmán hitszónok mozgalmának állítólagos tagjaival és ellenzékiekkel szemben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet