Az amerikai feldolgozóipar augusztusi beszerzésimenedzser-indexe 52,8 pontra csökkent a júliusi 53,3 pontról. Elemzők előzetesen 53,3 pontos augusztusi adatra számítottak.
Az Egyesült Államok IHS Markit által mért feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe 2014 augusztusában érte el eddigi legmagasabb, 57,9 pontos értékét, majd tavaly májusban 50,7 pontos mélypontra jutott.
Kapcsolódó
Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza az eredményhez fűzött kommentárjában kiemelte: az év második fele jól indult az amerikai gyártók szempontjából, a feldolgozóipar bővülése júliusban négyhavi csúcsra jutott, azonban az augusztusi adat némileg csalódást keltő, annak ellenére, hogy még mindig az 50 pontos határ felett van.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Az előzőnél magasabb 50 pont feletti érték a növekedés ütemének gyorsulását tükrözi.
Szintén pénteken megjelent adatok szerint a várt stagnálás helyett nőtt a munkanélküliségi ráta augusztusban az Egyesült Államokban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja