A brnói műszaki egyetem tudósai olyan naptejet fejlesztettek ki, amelyet a szegény ghánai albínók is meg tudnak majd vásárolni, mert helyi alapanyagokból, bonyolult vegyipari folyamatok mellőzésével készül - adta hírül a Radio Praha hírportál.
A fejlesztés ötletét Lukas Houdek kormánytisztviselő afrikai utazása adta. Ghánában járva ismerkedett meg az ott élő albínók problémájával, nevezetesen, hogy bőrük színe miatt megfelelő védelem nélkül könnyen bőrrákot kaphatnak. A közösségi médiában gyűjtést indított, aminek eredményekét sikerült hetven liter 50+ faktorú napkrémet gyűjtenie.
Kapcsolódó
Hosszú távú segítség
Ezt követte a fordulat. Vojtech Kundrát, a brnói műszaki egyetem vegyésze hosszú távú megoldást kínált fel. Ghánában ugyanis egy flakon megfelelő naptej akár 30 dollárba is kerülhet, amit a helyiek nem engedhetnek meg maguknak. Ezért olyan készítményre van szükség, amelyet helyben lehet készíteni olcsó alapanyagokból, egyszerűen.
Kundrát és kollégája, Andrea Hároniková kifejlesztett egy bambuszra, kókuszdióra, avokádóra és más Afrikában elterjedt alapanyagokra épülő, erős védelmet kínáló terméket. Ebből 200 milliliter ára csak két dollár (560 forint). A gyártás elindításához 180 ezer koronát (2,23 millió forint) gyűjtöttek a cseh HitHit crowdfunding site-on. Ezt több a szükséges 130 ezernél. A termelés várhatóan júniusban indul. Kundrát segít a helyi alkalmazottak felkészítésében is.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot