A világ legnagyobb napelemgyártó és -telepítő országának számító Kína az utóbbi években szembesült azzal, hogy a fotovoltaikus rendszerek terjedése, a mind nagyobb méretű napelemrétek hálózatba illesztése jótékony hatású ugyan az energetikára és a kibocsátási szintek mérséklésére nézve, de emellett érdemes volna a kis, egyéni termelőegységekre is nagyobb figyelmet fordítania. Utóbbi ugyanis - legyen szó akár egy-egy városrész, lakóközösség vagy egyetlen háztető méretről - ugyancsak hasznos, mi több: optimalizálni tudja az energetikai beruházásokat a saját termelő-fogyasztó létével.
Ahogyan Európában, úgy egyre inkább Kínában is igazolódik, hogy ha a lakóházak, települési épületek tetején napelem termeli meg az alatta élők, lakók, dolgozók szükségleteinek legalább egy részét, úgy a kis helyi megoldások valójában arra is hatással vannak, hogy a folyamatosan növekvő energiafogyasztási igényre ne csak az áramszolgáltatók hálózatbővítése és erőműépítése legyen a megoldás.
Ehhez mindenek előtt egy dolog kell: mind nagyobb számban fel kell menni a panelekkel a háztetőkre.
A kínai energiahivatal (National Energy Administration, NEA) most úgy döntött, tevékenyen beavatkozik e folyamatba, és katalizátor lesz abban a kísérletben, amellyel megkísérlik “belőni” a rendszer egészében a lokális, kisebb méretű napelemes rendszerek optimális arányát. Ennek érdekében - ahogyan a PV Magazine írja - a saját tartományi irodáit bízta meg azzal a feladattal, hogy jelöljék ki a próbaprogramra az első megyéket.
A kísérlet lényege, hogy a kiválasztott területeken az összes lakossági háztető legalább 20 százalékát fedjék be napelemmel - és ugyanezt tegyék a kereskedelmi és ipari épületek legalább 30 százalékával, a nem kormányzati középületek (mint a kórházak, iskolák stb.) pedig 40 százalékával. A NEA nem adott sok időt az alkalmazottainak: július 15-ig a központ kéri a tételes listát, ahol ez a feladat a szakemberek szerint teljesíthető. Ez alapján kötnek majd szerződéseket, illetve adnak a feladatra megbízást. A kivitelezési oldalon is nagy lett erre a sürgés-forgás, mert a szűk határidő a rendszertelepítők kiválasztására is értendő. Azt, hogy a terv amolyan új energiapolitikai tételként is értelmezhető, bizonyítja, hogy a z új regulák meghirdetését követően az állami energetikai beruházási társaság már arról is tájékoztatta a leányvállalatait, hogy mindannyian részt vesznek a kísérleti programokban - ki-ki a saját működési területén.
A NEA kísérlete azonban nem a központban született meg, csupán beleáll egy már meglévő kezdeményezési hullámba. Március óta ugyanis több kínai tartományban (például Fucsien, Kanton, Kanszu és Csöcsiang tartományban is) már meghirdettek hasonló programokat. Ennél fogva a központi kezdfeményezés inkább tekinthető a már elindult kísérletek egész országra kiterjesztésének. Melynek a reményeik szerint az is az eredménye lesz, hogy Kínában az eddig helyi szinten nem igazán szabályozott háztartási napelemes kapacitásokat szabályozható és optimalizálható rendszerbe foghatják majd össze.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)