Eszerint 2010-ben a villanyautók még kétszer annyiba kerültek Németországban, mint a belsőégésű motorral működők. Tavaly viszont átlagosan már csak 45 százalékkal kellett többet fizetni egy elektromos kocsiért, mint egy hagyományosért. Egy év alatt ugyanis 25 százalékot estek a villanyautó-árak, a 2013-as 20 százalékos csökkenés után.
Ma már a legújabb elektromos modellek már csak 30 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos járműveknél. Ha ez így megy tovább, akkor 2020-ra az elektromos autók felára 10 százalék alá zsugorodik Németországban. A tendenciát erősíti, hogy az akkumulátorok egyre olcsóbbá válnak, a gyártók pedig készek lemondani a haszonról annak érdekében, hogy piacot nyerjenek.
A német utakon 2014 végén már 26 ezer elektromos személyautó futott (akkumulátoros és plug-in hibrid), ez 80 százalékos bővülés egy év alatt. Ilyen tempóban 2020-ra mintegy 820 ezer villanyautó lesz, majd számuk 2021-re elérheti az egymilliót, vagyis azt a számot, amelyet a berlini kormány eredetileg 2020-ra tűzött ki célként. Igaz, az összes kocsihoz viszonyítva ez nem sok, a jelenlegi járműállomány hozzávetőleg másfél százaléka.
Magyarországon 2020-ig mintegy 45 ezer elektromos autót helyeznek forgalomba a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozása szerint. Ez az összes járműhöz viszonyítva csupán 1 százalék körüli arány - állapította meg Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért