Csütörtökön közzétett jelentésében a DIW azt prognosztizálta, hogy az idén Németország bruttó hazai terméke (GDP) a belső fogyasztás erősödésének köszönhetően 1,9 százalékkal bővül a korábban várt 1,7 százalék helyett. Ugyanakkor az intézet 1,4 százalékról 1,0 százalékra csökkentette a jövő évi növekedésre vonatkozó előrejelzését. Ennek fő oka, hogy a Brexit és világpiaci kereslet mérséklődése következtében csökken az exportteljesítmény, de szerepet játszik a munkanaphatás is, mert több ünnep esik hétköznapra, mint az idén.
Tavaly a háztartások fogyasztásának bővülése és az állami kiadások emelkedése 1,7 százalékos növekedéshez segítette a német gazdaságot. Optimistább a kieli Institut für Weltwirtschaft (IfW) gazdaságkutató intézet, amely ugyancsak csütörtökön tette közzé prognózisát. A GDP az idén az IfW szerint is 1,9 százalékkal nő, de jövőre is 1,7 százalékkal bővül, igaz ez is 0,4 százalékpontos csökkenést jelent a korábbi prognózishoz képest.
A Brexit érezteti hatását, de csak fékezi, nem fojtja meg a konjunktúrát - véli az IfW kutatásvezetője.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak