Mircea Dusa román és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter Bukarestben folytatott megbeszélést. "Románia és Lengyelország úgy gondolja, hogy a térségben kialakult helyzet miatt módosítani kell a NATO 2014 utáni bizonyos céljait" - mondta a román miniszter. Kifejtette, a megbeszélésen szóba került, hogy mindkét ország a NATO és az Európai Unió keleti határán fekszik, és mindkettőnek közös határszakasza van Ukrajnával.
Dusa a NATO kelet-európai jelenlétéről kifejtette, hogy jelentősen módosított tervet kell kialakítania a NATO-nak, ahhoz képest, mint amivel az ukrán válság kialakulása előtt rendelkezett.
Siemoniak kifejtette, a NATO-nak, az EU-nak, Lengyelországnak és Romániának le kell vonnia a következtetéseket a kialakult helyzetből. Hozzátette: a NATO-nak meg kell erősítenie kelet-európai jelenlétét, beleértve az Egyesült Államokét is. "A Nyugatnak le kell vonnia a következtetést, hogy a világ jelentősen megváltozott néhány hét alatt" - mondta a lengyel védelmi miniszter, aki megerősítette, hogy Bukarest és Varsó a Nyugattal együtt kész megvédeni értékeit.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt