German Gref, a legnagyobb orosz kereskedelmi bank, a Sberbank vezetője, aki évtizedek óta meghatározó szerepet játszik országa gazdaságpolitikájában, a Szocsiban ma tartott nemzetközi befektetési fórum alkalmából adott televíziós interjújában kijelentette: nem lehet kizárni, hogy rövid távon nemcsak kis és közepes, de még nagy orosz bankok is csődbe mehetnek, annak ellenére, hogy a bankszektor stabil és nincsenek likviditási gondjai.
Ennek ellenére a rövid életű bankok távozása a piacról véleményes szerint "egészséges folyamat" - idézte a TASZSZ.
A Sberbank kivételével az egész orosz bankszektor az év első nyolc hónapjában veszteséges volt, és a helyzet javulására inkább csak a jövő év második felében lehet számítani.
A helyzet stabilizálása érdekében a jegybank kész a tavaly indított válságellenes intézkedések folytatására - közölte Elvira Nabiullina, a bank elnöke. A kemény kezű tisztogatásokat is folytatja: legutóbb a moszkvai Megállapodások és Megtakarítások Bankjának működési engedélyét vonta vissza, mert megsértette a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni törvényeket óriási összegek külföldre való átutalásával.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni