Az orosz Egészségügyi Minisztérium szakértői és az Európai Unió képviselői folyamatosan egyeztetnek a koronavírus elleni oltási bizonyítványok kölcsönös elismerésének paramétereiről - közölte a minisztérium sajtószolgálata szerdán az orosz Interfax hírügynökség jelentése szerint. "Rendszeres, virtuális megbeszélésekre került sor az orosz Egészségügyi Minisztérium és az Európai Unió képviselői között. A találkozókon felvázolták a következő közös lépéseket: szakértői konzultációk sorát tartják, hogy megállapodjanak a fő jogi és az oltási bizonyítványok kölcsönös elismerésének technikai paramétereiről."
Az Európai Unió oroszországi nagykövetének múlt heti kijelentése szerint az orosz fél folyamatosan halasztotta azokat a vizsgálatokat, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség, az EMA szükségesnek tartott az orosz oltás elismerése érdekében.
Oroszország rendszeresen azzal vádolja a nyugati országokat, hogy azok gyógyszerhatóságai politikai okokból utasítják el a világ immár több mint 70 országában használt Szputnyik V vakcina engedélyezését. Az EMA-engedély nélkül nehezebb az összes ilyen vakcinával beoltott ember utazása az EU-n belül, ezzel a problémával a sok magyar oltott mellett az oltott oroszok túlnyomó többsége is szembesül.
Markus Ederer EU-nagykövet viszont azt hangsúlyozta, ez technikai jellegű kérdés és nem politikai. Amikor az orosz illetékesek a kérdés átpolitizálásáról beszélnek, akkor magukról nyilvánítanak véleményt, s ők csinálnak politikai kérdést belőle - idéz egy az RBC-nek adott interjúból a Reuters. Az ügyhöz közelálló források már sokszor megerősítették, hogy a Szputnyik V kifejlesztői az engedélyezési eljárások során többször is képtelenek voltak a hatóságok által szükségesnek tartott dokumentációkat benyújtani.
Az orosz sajtóban a illetékesek rendszeres időközönként közölnek valamilyen jó hírt a Szputnyik nemzetközi engedélyezésével kapcsolatban. A múlt héten az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy a WHO főigazgatójával történt megbeszélés után megnyílt az út a vakcina Egészségügyi Világszervezet általi engedélyezése előtt, s ez hamarosan meg is történhet.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot