Kedden mindkét párt jelezte, hogy Monti leendő szakértői kormánya feltétel nélkül számíthat támogatásukra. Azonban a korábbi várakozásokkal ellentétben képviselőiket mégsem akarják a kormányba küldeni.
Monti ezért attól tart, hogy a két párt által adott támogatás a valóságban csekély lehet majd, ami veszélyt jelenthet kormányára - írta a La Repubblica újság internetes oldala. A volt EU-biztos hétfő este még azt hangoztatta: fontos, hogy a politikai pártok támogatást nyújtsanak, mert e nélkül nem is fogna hozzá a kormányzati munkához.
Pier Luigi Bersani, a PD vezetője leszögezte: pártja teljes meggyőződéssel támogat egy nagyratörő és a technokrata jellegű kormányt. Angelino Alfano, a PdL főtitkára pedig azt hangoztatta, hogy a Monti-kormánynak az Európai Unió által követelt reformokat kell politikájának előterébe állítania. Megfigyelők szerint a befolyásos politikai erők kormányon kívül maradása esetén Monti kabinetjének jóval nehezebb lesz a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket keresztülvinnie a parlamentben és elfogadtatni azokat az olasz társdalommal.
Monti mindenesetre jelezte, ha "vérre és könnyekre nem is, de áldozatokra szükség lesz."
A Corriere della Sera milánói újság véleménye szerint Monti igyekszik a legszélesebb társadalmi rétegeket megnyerni magának. Ezért nem csak a parlamenti pártok, a szakszervezetek és a munkaadók vezetőivel tárgyal, hanem ifjúsági és nőmozgalmak képviselőivel is konzultál kormányalakítási terveiről.
Monti szerdán délelőtt fölkeresi hivatalában Giorgio Napolitano köztársasági elnököt, hogy hivatalosan átvegye tőle a kormányfői megbízatást - jelentette az ANSA hírügynökség. Monti 10 órára kért kihallgatást az államfőtől - tudatták az elnöki hivatalban dolgozó források, valószínűnek nevezve, hogy a leendő miniszterelnök egyúttal bemutatja az államfőnek miniszterei névsorát is.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?