"Moldova jelenleg a klinikai halál állapotában van, ahova a jelenlegi hatóságok taszították az országot" - jelentette ki Dini Turcanu ellenzéki politikus, az egymilliárd dolláros (404 milliárd forint) banki csalási botrányok ügyében elítélt Ilan Shor üzletember pártjának politikusa.
A 3,5 millió lakosú kelet-európai ország súlyos gazdasági nehézségekkel küzd: a az energiaárak szeptemberben 29, egy hónappal korábban pedig 50 százalékkal ugrottak meg, a posztszovjet állam inflációja pedig mintegy 34,3 százalékkal rekordmagas értékre nőtt.
A kamatlábat 21,5 százalékra emelték, s noha Chisinau nullára csökkentette az ország idei növekedési becslését, Natalia Gavrilita kormányfő múlt hónapban 1,5 százalékra becsülte a gazdasági növekedést a jövő évre szólóan.
Moldova egy tavaly aláírt szerződés értelmében az orosz Gazpromtól vásárolja a gázt, melyért azonban nem szerződésben rögzített összeget, hanem hónapról hónapra korrigált árat fizet, amely a nemzetközi energiaválság közepette jelentősen megemelkedett.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba