A világ harmadik legnépszerűbb csevegőplatformja, a Messenger amelyet havonta közel egymilliárd ember használ aktívan a Statista tavaly januári kimutatása alapján. Így meglehetősen széles közönség függ a szolgáltatástól – közölte a PcWorld.hu.
Az üzemeltető Metát épp ezért évek óta kérik, hogy a riválisokhoz hasonlóan állítsa alapértelmezetten titkosítottá a Messenger-beszélgetéseket, amire tavaly nyáron végre ígéretet is tett a cég.
A vállalat most egy friss blogbejegyzésben közölte, hogy a bevezetés első fázisaként a következő hónapok során véletlenszerű kiválasztással aktiválják a kétoldalú titkosítást bizonyos beszélgetésekben. A felhasználók minden esetben értesítést kapnak erről.
A fokozatos bevezetést az infrastruktúrája kímélésével indokolja a Meta, hivatalos rajtot illetően viszont továbbra sem kaptunk céldátumot. A vállalat egyúttal közölte, hogy véget vet a védett chatek fapadosságának, és itt is elérhetővé tesz néhány közkedvelt Messenger-beállítást:
- a változtatható témákat,
- a személyre szabható emoji reakciókat,
- a csoportfotókat,
- az elküldött URL-ek előnézetét,
- az aktív státusz megjelenítését
- és az androidon használható chatbuborékokat (korábbi nevükön chatfejek).
Ami tehát a folytatást illeti,
az előttünk álló hónapokban bárki számíthat rá, hogy a Messenger használata közben értesítést kap 1-1 beszélgetése automatikus titkosításáról, aki viszont elébe menne a dolgoknak, továbbra is használhatja a régóta elérhető manuális beállítást.
Ehhez a chatekben meg kell érintenünk a partnerünk nevét, a felugró menüben pedig kiválasztani a „Titkos beszélgetések indítása” lehetőséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit