A kancellár aláhúzta, hogy az EU, a NATO és az ENSZ hatékonyságán és válságtűrő képességén is javítani kell.
Az EU-nak meg kell tanulnia, hogy csak a fontos ügyekre összpontosítson, és beváltsa a "jólétet mindenkinek" ígéretét. Fejleszteni kell védelmi képességeit is, de nem lehet a NATO alternatívája - mondta az MTI tudósítása szerint Angela Merkel.
A nemzetközi menekültválsággal kapcsolatban rámutatott, hogy az EU közvetlen szomszédja Szíriának, és hangsúlyozta, hogy a védelemre szoruló emberek befogadása "az EU felelőssége" is. (Merkel nemrég azt is bejelentette, hogy további szabadkereskedelmi megállapodások mintája lehet a CETA)
A terrorizmusról szólva hangoztatta, hogy forrása "nem az iszlám".
Érdemes küzdeni a multilaterális együttműködés fenntartásáért, mert "a közös cselekvés mindenkit erősít".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának