Minden készen áll az idén 90 éves Giorgio Napolitano távozására. Az olasz államfő decemberben jelentette be, hogy előrehaladott életkora miatt lemond tisztségéről. Napolitano távozása időpontját a január 14-re tűzte ki.

Giorgio Napolitano kedden búcsút vett a Quirinale római elnöki palota alkalmazottaitól és az elnöki díszőrség (corazzieri) tagjaitól. Az ünnepélyes szertartáson egy kisgyerek kérdésére válaszolva Giorgio Napolitano azt mondta, örül, hogy visszavonulhat a magánéletbe.

Az államfő lemondásának bejelentését követően ideiglenesen Pietro Grasso, a szenátus elnöke veszi át az államfői teendőket. A parlament január végén kezdheti meg az új köztársasági elnök megszavazását a felső- és alsóház közös ülésén. A több fordulós voksolás február első napjaira adhat új államfőt Olaszországnak. A kormány elnökjelöltjének nevét Matteo Renzi miniszterelnök a balközép kormányerő, a Demokrata Párt (PD) pénteki értekezlete után jelenti be. Sajtóértesülések szerint Renzi olyan nevet keres, akit a kormánykoalíció és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) jobbközép ellenzéki párt is egységesen támogat. Esélyesnek Romano Prodi volt olasz kormányfő tűnik. A szintén esélyesnek tartott Emma Bonino, az olasz Radikális Párt politikusa hétfőn bejelentette, hogy tüdőrák miatt hosszú gyógykezelésre visszavonul.

Giorgio Napolitano lemondása után automatikusan az olasz köztársaság örökös szenátora lesz. A volt Olasz Kommunista Párt (PCI), majd az olasz balközép politikusát 2006-ban választották meg köztársasági elnöknek. Első hétéves mandátuma után 2013-ban másodjára is olasz államfőnek választották meg. Napolitano volt az első olyan politikus, aki kétszer egymás után töltötte be az elnöki tisztséget. Giorgio Napolitano volt Itália 11. köztársasági elnöke 1948 óta.