A montreali székhelyű, mintegy 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet legfrissebb felmérésében 11 ezer utast kérdeztek meg az utazással kapcsolatos elvárásaikról. A válaszoló utasok 82 százaléka szeretne okostelefonján is használható, biometrikus adatot tartalmazó digitális útlevelet, amelyet lehetőség szerint minden egyes reptéri ellenőrző ponton használhatnának. A biometrikus azonosítást az utasok 64 százaléka már így is használja a repülőtereken.
Az IATA ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az utasok kívánalmának, vagyis a biometrikus adatokon alapuló egyazonosítós utazásnak már megvannak a technikai feltételei, a kormányoknak kell ezt a folyamatot tovább lendítenie. (Kibertámadás az odesszai reptéren.)
Kapcsolódó
Az utasok egyre több mindent saját maguk szeretnének intézni a repülőtéren: 68 százalékuk saját maga állítaná elő a lehetőleg digitális poggyász szalagot és 48 százalékuk maga is adná fel egy önkiszolgáló pultnál. A beszállításnál az utasok 72 százaléka szeretne önbeléptető kapukat.
Az utasok mindezek mellett a leginkább a valós idejű információt értékelnék a legjobban, a megkérdezettek 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jó lenne, ha a képesek lennének a járat státuszát folyamatosan nyomon követni, 50 százalékuk a feladott poggyászáról is pontosan tudni szeretné, hogy éppen hol van.
A legkevésbé az utasbiztonsági és határellenőrzésekkel voltak az utasok megelégedve, a leginkább a személyes tárgyakba való beavatkozástól, illetve az elektronika eszközök külön pakolásától lesznek idegesek.
Címlapkép: Reuters
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek