"Megnyugtatónak találom, hogy a tényleges feltőkésítési igény kevesebb lett 60 milliárd eurónál" - mondta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup elnöke, luxembourgi miniszterelnök. Juncker rámutatott, a vártnál alacsonyabb tőkeigény azt jelenti, hogy a már megnyitott hitelkeret biztonságos mozgásteret nyújt a szükséges intézkedések meghozatalához, és garantálja a bankok feltőkésítésének a megállapodott menetrend szerinti hatékony végrehajtását.
A bizottság külön közleménye szerint a stresszteszt jelentős előrelépés a spanyol bankrendszer szanálási programjának hatályba léptetésében, és az első folyósításokra már novemberben sor kerülhet. A közlemény azonban hangsúlyozza, hogy a gyengélkedő bankok feltőkésítése feltételekhez kötött: meg kell például válniuk veszteséges üzletágaiktól, és finanszírozási igényük egy részét a tőkepiacon is elő kell tudniuk teremteni.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat