A 28 éves Ricciardónak ez volt pályafutása hatodik futamgyőzelme, amelyet szenzációs teljesítménnyel, a hatodik helyről rajtolva, látványos előzéseinek köszönhetően aratott Sanghajban.
A futamon a biztonsági autót is be kellett küldeni: Pierre Gasly és Brandon Hartley, a Toro Rosso két pilótája ütközött a futamon. Ezután még egy komolyabb baleset történt: előzés közben Verstappen forgatta meg Sebastian Vettelt, aki így a második helyről visszaesett.
Kapcsolódó
A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája ért célba, míg a dobogó harmadik fokára a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője állhatott fel.
A világbajnokság két hét múlva Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal folytatódik.
A fotó forrása: Johannes Eisele/AFP.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja