Ven Csia-pao (Wen Jiabao) a Royal Society előtt tartott hétfői előadásában - amelyet kedden tettek közzé a külügyminisztérium honlapján - elmondta, hogy az import várhatóan meg fogja haladni a 8 ezer milliárd dollárt.
A bevitel növekedésével párhuzamosan folyamatosan csökkenni fog Kína külkereskedelmi mérlegének a többlete - erről már a kínai kereskedelmi miniszter beszélt Berlinben, ahová a miniszterelnök kíséretében érkezett. Tavaly a nyugati exportőrök által sokat bírált többlet 183 milliárd dollárra mérséklődött az előző évi 196 milliárdról.
A kínai kormányfő kétnapos hivatalos budapesti látogatását követően szombat este érkezett Nagy-Britanniába, és hétfőn Németországba utazott tovább. A kínai kormányfőnek ez a második európai körútja az elmúlt kilenc hónapban.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot