Miután Buteflika uralmának 20 év után 2019 áprilisában lett vége, amikor lemondásra kényszerítették, pénteken meghalt az egykori elnök.
Buteflika a nyolc évig tartó, 1962-ben lezárult algériai függetlenségi háború veteránja volt. Az 1980-as évek elején külföldi száműzetésbe kényszerült, Dubajban élt, és az emír családjának egyik tanácsadójaként dolgozott. Az 1990-es években tért vissza hazájába, amikor Algériában iszlamista terror dúlt. A hadsereg támogatásával 1999-ben választották elnökké. Államfőként sikerült fegyverszünetet kötnie az iszlamistákkal, és elindított egy nemzeti megbékélési folyamatot.
2011 januárjában országszerte tömegtüntetések kezdődtek, melyek követeléseit Buteflíka kormányzata részben teljesítette és február 24-én megszüntette az 1992 óta tartó szükségállapotot az országban. A szociális probléma kezelhető maradt a szénhidrogénexportból származó bevételek révén, Algériának sikerült elkerülnie az erőszak és káosz újbóli eszkalálódását az országban.
Buteflika elnökké választását követően valóságos reformfolyamat kezdődött az országban, amelynek eredményeként a többpártrendszer gyökeret eresztett, a sajtó szabad lett, s a nők bevonása a társadalmi-politikai életbe is sikeresnek mondható. A 2012. májusi törvényhozó választásokon a 462 tagú képviselőházba 147 nő került be - írja a Wikipedia.
2013-ban agyi érkatasztrófa érte, és ezután ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt. 2019 tavaszán, miután bejelentette, hogy ötödször is indulni akar elnökválasztáson, tömegtüntetések kezdődtek. Miután a megmozdulások nem maradtak abba, az államfő, akit a hadsereg is távozásra szólított fel, az év áprilisában lemondott. A rendszerellenes tüntetések azonban folytatódtak.
Halálának okát nem közölte Abdel-Madzsid Tebbun jelenlegi elnök hivatala.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)