Körülbelül 100 millió lej (hétmilliárd forint, egy kicsi focistadion ára) bevételt ért el tavaly az ország négy legnagyobb fesztiválja - írta a Maszol. A legnagyobb és legsikeresebb rendezvény a kolozsvári Untold volt 60 millió lejes bevétellel. Ez jegyeladásból és céges támogatásokból jött össze. Az utóbbiból folyt be több a szervezők kasszájába. Az egy évvel korábbihoz képest megduplázódtak az Untold bevételei.
A második legnagyobb zenei fesztivál a konstancai Neversea volt, 18 millió lej bevétellel. A dobogó legalsó fokára szintén erdélyi rendezvény, az Electric Castle került 11 millió lejjel. A negyedik a Bukarest közelében zajló Summer Well 8,4 millió lejjel.
Kapcsolódó
A Ziarul Financiar gazdasági napilap becslései szerint az említett négy fesztivál 2017-ben 250-300 millió lej bevételt generált a szállóknak, a panzióknak, az éttermeknek, a személyszállítóknak, a sörözőknek és a boltoknak. Az Untold idején Kolozsváron sokan elképesztő áron adják bérbe otthonukat néhány napra, miközben bevételeik semmilyen hivatalos statisztikában nem jelennek meg.
A fesztiválok nézőszám alapján összeállított rangsorát szintén az Untold vezeti. A tavalyi négy nap összesített nézőszáma 330 ezer volt - ezzel a Szigettel játszik egy ligában. A szervezők statisztikái szerint az Untold közönségének körülbelül 10 százaléka külföldi. A fesztiválok fő szponzorai, a Transilvania Bank, a Kaufland, az Ursus vagy az Orange sok száz ezer eurós szerződéseket kötnek a szervezőkkel.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt