Az elutasítást gyakran azzal indokolták, hogy a tiltakozások egybeesnek az ugyanezen a napon megtartott regionális és önkormányzati választásokkal, illetve a kampánycsenddel. Az orosz Távol-Kelettől kezdve Szibérián át Szentpétervárig megrendezett tüntetések előestéjén őrizetbe vettek többtucatnyi szervezőt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus követői közül. Maga Navalnij egyébként éppen 30 napos "adminisztratív elzárását" tölti a tüntetések megtartására vonatkozó előírások megsértése miatt - írja az MTI.
A Navalnij LIVE YouTube-csatornán élőben adott, rendőrségi rádiókommunikációt is bejátszó közvetítés szerint a hatóságok a többszázas moszkvai tüntetés feloszlatására készültek a központi Tverszjaka utcán.
Az OVD-Info civil szervezet összesítése szerint vasárnap moszkvai idő szerint kora délutánig országszerte legkevesebb 150 tüntetőt vettek őrizetbe, közülük egyaránt 12-t Habarovszkban és Tomszkban.
A nyugdíjreform Vlagyimir Putyin elnök által enyhített tervezetének értelmében az öregségi nyugdíjkorhatárt a következő években fokozatosan öt évvel emelik meg, a nőknél 60, a férfiaknál pedig 65 évre. Az intézkedés elégedetlenséget szült, mert a Világbank statisztikája szerint a férfiak 43 százaléka nem éri meg a nyugdíjast kort.
Világbanki adatok szerint az átlagos várható élettartam Oroszországban a férfiaknál 66, a nőknél pedig 77 év.
A fotó forrása: Alexander Nemenov/AFP.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál