A nemzetközi üzleti tanácsadó felmérése szerint a koronavírus csak átmeneti zavart okozott az M&A piacon, tavaly a második fél évben ismét lendületet vett e tevékenység a térségben. A megelőző évhez képest 2020-ban 11 százalékkal nőtt, és összesen 42,3 milliárd eurót ért el az ügyletek összértéke, miközben a darabszám 16 százalékkal, 648-ra csökkent. Az ügyletértékek növekedése a régió befektetési vonzerejét jelzi.
Közép-, és Kelet-Európában különösen a technológiai szektor fejlődik, tavaly 2,5 milliárd euró értékben 57 tranzakció tartozott ide. Egyre több a határokon átnyúló ügylet is, tavaly már ezek tették ki az ügyletérték 13 százalékát – derül ki a felmérésből. A magyar M&A-piacon 31 üzletkötés zárult le tavaly, vagyis csaknem annyi, mint 2019-ben, ám az összesített ügyletérték 378 millió euróról 3 milliárd euróra nőtt. Az érték túlnyomó részét a Budapest Bank, a Magyar Takarék Bank és az MKB Bank mintegy 2 milliárd euró értékű összeolvadása teszi ki, amely az egész térségben a negyedik legnagyobb nyilvánosságra hozott ügylet.
Magyarországon a legélénkebb ágazatok közé tartozik az informatika mellett az egészségügy, illetve a megújuló energiaforrások. Új befektetési lehetőségek nyílnak a bajba jutott ágazatokban, főképp a kiskereskedelemben és az idegenforgalomban, de a logisztika is az érdeklődés fókuszába kerülhet. A tanácsadónál úgy vélik, hogy a járvány újabb hullámai okozhatnak még kockázatot, de az üzletkötési környezet 2021 második felére stabilizálódhat, és a térség az M&A egyik globális központja lehet - írta a Mazars.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?