A lengyelek immár állandó problémája a szmog. A kérdés olyan súlyos, hogy a szmog és a légszennyezettség elleni védelemben fontolóra veszik a maszkok használatát - írta a Business Insider Polska. Magyarországon január második felében öt településen adtak ki figyelmeztetést szmogveszély miatt.
A varsói fogyasztóvédelmi hivatal (UOKiK) elrendelte a szmog elleni maszkok vizsgálatát. A kérdés: vajon valóban védenek-e a szennyezettségtől vagy sem, beleértve ebbe a vegyi anyagok, a por és a rákkeltő anyagok elleni védelmet is.
Először a legolcsóbb, legegyszerűbb filteres maszkokat vizsgálták, amelyek a boltokban bárhol megvehetők. Ezek közül nem mind ment át a teszten, sőt az UOKiK betiltotta a DragonMask egyik modelljének árusítását.
Az egyelőre kísérletinek szánt programot folytatni akarják, mert a vásárlók nincsenek abban a helyzetben, hogy értékelhessék, vajon a maszkok teljesítik-e a szmog elleni küzdelemben tőlük elvárható követelményeket. A hivatal jelezte, hogy a "pormaszk" és a "szmog elleni maszk" kifejezések nem különböző termékeket jelentenek, csak marketingfogásról van szó.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat