Az idei év közepén a leggazdagabb 10 százalék között 100 ezer kínai és 99 ezer amerikai volt - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
A Credit Suisse jelentésének az összeállítói szerint a dollármilliomosok száma a vizsgált időszakban 1,1 millióval, 46,8 millióra emelkedett, együttes vagyonuk 158,3 ezer milliárd dollár volt, ami a világ vagyonának a 44 százaléka.
A 100 millió dollár feletti vagyonnal rendelkezők száma 55 ezer 920 volt a világon, míg 4830 embernek a vagyona meghaladta az 500 millió dollárt.
A bank előrejelzése szerint a világ milliomosainak a száma a következő öt évben 63 millióra emelkedhet.
Az év közepéig tartó 12 hónapban a globális vagyon 2,6 százalékkal, 360,6 ezer milliárd dollárra nőtt, ami a következő öt évben 27 százalékkal, 459 ezer milliárd dollárra emelkedhet.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért