A magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét pénteken a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolski városhoz közeli egyik csirketelepen mutatták ki, kedden pedig a kelet-lengyelországi Lublin környékén, három pulykatelepen, veszélyeztetve a mintegy 50 ezres térségbeli szárnyasállományt - írja az MTI.
A telepeken elrendelték a szárnyasok leölését, a kijelölt 7 kilométeres védőkörzetekben biológiai védelmi intézkedéseket alkalmaznak.
Kapcsolódó
Az Ostrów Wielkopolskiban, valamint a Poznan vajdasági központban pénteken ülésező válságstábok arra hívták fel a gazdákat, hogy nagyobb járványt megelőzendő, haladéktalanul jelentsék a fertőzés esetleg újabb eseteit.
A lengyel állategészségügyi felügyelőség szerint a fertőzést feltehetőleg vándormadarak okozták, amelyek migrációja a megszokottnál melegebb tavaly őszi és tél eleji hónapokban intenzívebb, mint más években.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott