Németországban első alkalommal mutatták ki a majomhimlő kórokozóját gyermek szervezetében - írja az MTI.
A kislány két fertőzött felnőttel él együtt a Baden-Württemberg tartományi Pforzheimben. A tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint elővigyázatosságból vizsgálták meg, miután kimutatták az első fertőzést a háztartásban. Eddig nem jelentkeztek nála a betegség tünetei.
Az RKI-nál május elején regisztrálták az első németországi majomhimlős eseteket. Keddig 2982 igazolt fertőződést jegyeztek fel. A betegség mind a 16 tartományban megjelent.
Az intézet ismeretei szerint a vírus elsősorban szexuális úton terjed Németországban, főleg férfiak körében. A fertőzöttek szinte mind felnőtt férfiak, csupán hét nő és két kiskorú - egy 15 és egy 17 éves kamasz - van közöttük.
Eddig enyhe lefolyású a betegség a németeknél
Az esetek többségében a fertőzés enyhe lefolyású betegséggel jár. Halálos áldozatot Németországban még nem regisztráltak.
Az Afrika egyes részein évtizedek óta ismert és ritkán előforduló majomhimlő május óta Európában és más térségekben is terjed. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) júliusban globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a járványt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok