Matteo Renzi, az olaszországi balközép pártok miniszterelnök-jelöltje (képünkön) a következő 24 órában megkezdi a tárgyalásokat az új kormány megalakításáról és benyújtja reformprogramját - jelentette a Reuters. Giorgio Napolitano államfő hétfőn reggel adott megbízást a kormányalakításra Renzinek, aki nem tagja a parlamentnek és eddig legmagasabb köztisztviselői megbízatása a polgármesterség volt.
A jelölt nem óhajt lacafacázni. Tervei szerint az új kormány február végéig - azaz tíz napon belül - benyújtja az új választási rendszerre és a politikai intézmények átszervezésére vonatkozó terveit. Ezt követően márciusban előterjesztik elő a munkaerő-piaci reformjavaslatot, majd áprilisban a közszolgáltatások átalakítását célzó elképzeléseket. A sor végére az adóreform került, amellyel májusban bombázzák meg a szorgos munkára késztetett parlamenti képviselőket.
Renzi az államfőtől távozóban újságírói kérdésre nem árult el semmit arról, kiket szándékozik meghívni kormányába. A tartalom a fontos, minden más ehhez képest másodlagos - mondta azt követően, hogy másfél órán át tárgyalt Napolitanóval.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak