"A Bucsában és más városokban felfedezett vérengzések óta a háború más fordulatot vett, ezért azóta nem beszéltem közvetlenül Putyinnal, de nem zárom ki, hogy a jövőben megteszem" - mondta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a France 5 tévécsatornának.
Arra a kérdésre, hogy miért nem követte más európai vezetők példáját, és utazott el az ukrán fővárosba, Kijevbe, Macron azt mondta: látogatása üres gesztus lett volna. - Visszamegyek Kijevbe, de azért fogok odamenni, hogy valami hasznosat vigyek magammal - közölte a francia politikus, aki mintegy negyvenszer beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború kezdete, február 24-e óta.
"Ha elmegyek Kijevbe, akkor az azért lesz, hogy változást vigyek" - hangsúlyozta.
Az ukrán vezérkar hétfőn közölte: Oroszország megindította kelet-ukrajnai offenzíváját. A helyi hatóságok szerint legalább nyolc civil vesztette életét a nap folyamán orosz támadásokban Donyeckben és Luhanszkban.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben